Feketeerdei vízmű
Az új feketeerdei vízmű létesítésére a mosonmagyaróvári régi vízmű veszélyeztetettsége miatt volt szükség. A régi vízmű a város belterületén, az ipari övezetben helyezkedett el - kútjai ásott kutak - melyekből nyert víz magas vas és mangántartalmú volt. Az 1987-ben bekövetkezett talajszennyezés (a II. sz. kút vizében hidrogén-szulfid jelent meg) tette végképp szükségessé a régi vízmű megszüntetését, és egy új vízbázis kialakítását. Mosonmagyaróvár város, valamint Levél község vízellátását biztosítandóan 1988-tól megindultak az építési munkálatai az ún. Feketeerdei Vízbázisnak. Az új vízműtelep az eredeti elképzelések szerint az említett városon, illetve községen kívül mintegy kistérségi regionális vízmű üzemelt volna, ellátva az Észak-Szigetközi - jelenleg egy másik kistérségi rendszerről ellátott - községeket, valamint a Mosonmagyaróvártól délre fekvő nitrátos vízbázisra települt jánossomorjai vízművet. Az így kialakított koncepció szerint első lépcsőben egy 20.000 m3/nap kapacitású vízműtelep épült meg, melyet a továbbiakban az esetleges vízigény növekedés esetén 30.000 m3/nap kapacitásúra kívántak terjeszteni. Az akkori koncepció egy része napjainkba látszik megvalósulni. A korábbi feltáró munkák és az azóta eltelt üzemeltetés eredményei bebizonyították, hogy Feketeerdő térségében, a Mosoni-Duna jobb partján levő területen kiváló minőségű, és gyakorlatilag kimeríthetetlen mennyiségű vízkészlet áll rendelkezésre. Első ütemben, 1989-ben létesült a Mosoni-Duna mentén, a feketeerdei vízbázison 4db víztermelő kút, valamint az ehhez kapcsolódó létesítmények és a vízbázist a Mosonmagyaróvári hálózattal összekötő DN 500-as ún. ,,Keleti” távvezeték. Második ütemben 1993-ban további négy kút készült a hozzá tartozó kiszolgáló berendezésekkel és az ún. ,,Nyugati” DN 400-as távvezeték is. Egy évvel később került átadásra a Feketeerdei vízműtelep épülete a hozzá épített medencével és szivattyú gépházzal. Feketeerdei vízbázison jelenleg 8 db - VOGEL, Grundfos ill. PLEUGER típusú - kútszivattyú biztosítja az ivóvízellátást a nagyátmérőjű mélyfúrási kútakból. Mélyebben elhelyezkedő rétegvizek kitermelését szolgáló berendezések maximális kapacitása megközelítőleg 20.000 m3/nap. A kutakból kitermelt víz a vízműtelepi 2x2.000 m3-es medencékbe kerül, ahonnan a hálózati szivattyúk juttatják a távvezetékbe ill. a 2.000 m3-es mosonmagyaróvári víztoronyba. A vízműtől a városi hálózatig két távvezetéken jut el az ivóvíz. A ,,Keleti” DN 500-as távvezeték 7,5 km és a ,,Nyugati” DN 400-as távvezeték ami 5,5 km hosszúságú. A két távvezeték együttes hidraulikai kapacitása 25.000 m3/nap, a 2009.-es év vízfogyasztási adatai alapján elmondható hogy nyári időszakban is legfeljebb 45 - 55 %-os a hidraulikai kihasználtsággal üzemeltek. A takarékosabb vízhasználat a lakossági szokások megváltozása az ipari fogyasztások csökkenése összességében lecsökkent vízhasználatot eredményez napjainkban.





