Hírek

AQUA Online mérőóra-állás bejelentés AQUA Online díjkalkulátor Sajtófigyelő Letöltések
Munkatársat keresünk!
 

A víz, ahogyan én látom vizuális pályázat

 
Az AQUA Szolgáltató Kft. idén is saját rendezvénnyel kapcsolódik a Víz Világnapjához, melynek részeként vizuális pályázatot ír ki "A víz, ahogyan én látom" címmel a szolgáltatási területén élő óvodás és iskolás gyermekek számára. A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a vízre, mint a létezés egyik elengedhetetlen feltételére, s ennek kapcsán környezetünk védelmére ösztönöz.
 
Pályázati kiírás
„A víz, ahogyan én látom” vizuális pályázat
 
Új leadási határidő: 2014. 03. 14.
 
A mosonmagyaróvári AQUA Szolgáltató Kft. a Víz Világnapja alkalmából meghirdeti
 
„A víz, ahogyan én látom”
 
című vizuális pályázatát a cég szolgáltatási területén működő óvodák óvodásai, valamint általános és középiskolák diákjai számára, akik kedvet és tehetséget éreznek ahhoz, hogy alkotásaikon keresztül megmutassák, mit jelent számukra a víz.
 
A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a vízre, mint a létezés egyik elengedhetetlen feltételére. A pályázat ennek kapcsán környezetünk védelmére ösztönöz és segíteni szeretné a környezettudatos magatartás kialakulását.
 
A pályázaton az AQUA Szolgáltató Kft. szolgáltatási területén élő óvodások, valamint általános és középiskolás tanulók vehetnek részt egyéni vagy csoportos alkotásaikkal, pályázónként maximum 2 pályázati anyaggal.
 
Az alkotás fogalmát a kiíró szabadon értelmezi, lehetőséget adva a kreativitásnak és a kézügyességnek, így pályázni lehet bármilyen méretű, szabadon választott technikával készített képszerű, vagy térbeli pályamunkával, rajzzal, festménnyel, grafikával, fotóval, kollázzsal, plakáttal, kisplasztikával, makettel stb.
 
Kérjük a pályázókat, hogy minden alkotáshoz küldjék el
- nevüket
- életkorukat
- elérhetőségeiket (e-mail cím és telefonszám)
- az óvodát és a csoportot, vagy az iskolát és az osztályt, ahova járnak
- a felkészítő óvónő vagy pedagógus nevét.
 
Az elkészült pályamunkák leadhatók személyesen az AQUA Szolgáltató Kft. titkárságán vagy eljuttathatók postai úton a cég címére:
AQUA Szolgáltató Kft.
9200 Mosonmagyaróvár, Timföldgyári u. 4.
 
A határidőn túl beérkező, vagy a kiírásnak nem megfelelő pályázatok értékelésére nem kerül sor.
 
A pályázatra benevezett alkotások az AQUA Szolgáltató Kft. tulajdonába kerülnek, a cég felhasználhatja őket kiállítások anyagaként, valamint saját marketing-kommunikációs és kommunikációs tevékenységéhez, kiadványaihoz és weblapjához.
 
Az AQUA Szolgáltató Kft. az egyéni és csoportos alkotásokat külön díjazza, és négy korcsoport (óvodás, általános iskola alsó tagozatos, általános iskola felső tagozatos, középiskolás) első három helyezettjét tárgyjutalomban részesíti.
 
Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2014. március 21-én, az AQUA Szolgáltató Kft. Víz Világnapi rendezvényén a mosonmagyaróvári Futura Interaktív Természettudományi Élményközpontban kerül sor.
 
 
Mosonmagyaróvár, 2014. február 17.
 
 
 
                                 Tisztelettel:
 
Leitner László
ügyvezető igazgató s.k.
 
 
 
 
A pályázati kiírás letölthető pdf formátumban itt.
 
 
Honlapkészítés Győr: www.MARKETINGSUPPORT.hu