Ügyfélszolgálatok
Panaszkezelés

Panaszügyek kezelése
Az Aqua Szolgáltató Kft. törekszik arra, hogy felhasználóink szolgáltatásainkat megelégedéssel vegyék igénybe. Minden megkeresés esetén próbáljuk a fogyasztó számára is a legkedvezőbb döntést meghozni, azonban legnagyobb igyekezetünk ellenére is kialakulhat olyan helyzet, amikor a felhasználó nem ért egyet döntésünkkel. A fogyasztó panaszát szóban vagy írásban közölheti Társaságunkkal.
A szóbeli panaszt azonnal megvizsgáljuk, és szükség szerint orvosoljuk. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontunkról haladéktalanul jegyzőkönyvet veszünk fel. Az írásban érkezett panaszokat egyedi azonosítóval látjuk el és a postai érkeztetés napját minden beérkezett küldeményen feltüntetjük.
Ügyfélszolgálatunk minden esetben köteles Társaságunk panasszal kapcsolatos álláspontját és intézkedéseit indokolással ellátva írásba foglalni, és a fogyasztónak a panasz beérkezését követő tizenöt napon belül megküldeni, kivéve, ha a fogyasztó panaszát szóban közli és Társságunk az abban foglaltaknak nyomban eleget tesz.
Panaszbejelentés
Bejelentését megteheti személyesen ügyfélszolgálati irodáinkban vagy telefonon a 96/998-877 telefonszámukon. Írásban bejelentését elküldheti az 9200 Mosonmagyaróvár, Timföldgyári út 4. postacímre vagy a 96/577-468 hívószámmal rendelkező faxra. Az elektronikus leveleket az ugyfelszolg@aquakft.hu címre várjuk.
A panasz elutasítása esetén a felhasználó az alábbi hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti:
Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Cím: 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52. Levelezési cím: 1388 Budapest, Pf. 89 Telefonszám: 06-1/459-7740 Telefax: 06-1/459-7766 E-mail cím: ugyfelszolgalat@mekh.hu Honlap: www.mekh.hu Ügyfélszolgálat elérhetőségei: tel.: 06-1/459 7740, fax.: 06-1/459-7739 e-mail: ugyfelszolgalat@mekh.hu |
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési, Mérésügyi és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály Cím: 9022 Győr, Türr István u.7. Levelezési cím: 9022 Győr, Türr István u. 7. Telefonszám: 06-96/795-950, 06-96/795-951 Telefax: 06-96/795-955 E-mail cím: fogyasztovedelem@gyor.gov.hu Személyes ügyfélszolgálat: hétfő-csütörtök 9:00-15:00 péntek: 9:00-12:00 |
Gazdasági Versenyhivatal Cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levelezési cím: 1391 Budapest 62 Pf.: 211. Telefonszám: 06-1/472-8900 E-mail cím: ugyfelszolgalat@gvh.hu Honlap: www.gvh.hu Ügyfélszolgálat: Telefonos megkeresésre és személyes meghallgatásra munkanapokon, hétfőn, kedden és csütörtökön 8.30-tól 13.00-ig, szerdán 8:30-16:00-ig van lehetőség. Személyes meghallgatásra a keddi nap kivételével előzetes időpontfoglalás szükséges. |
Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Cím: 9021 Győr, Szent István út 10/a. Levelezési cím: 9021 Győr, Szent István út 10/a. Telefonszám: 06-96/520-217 Telefax: 06-96/520-218 E-mail cím: bekeltetotestulet@gymskik.hu Honlap: www.bekeltetesgyor.hu Ügyfélszolgálat telefonon: kedd, csütörtök 9:00-12:00 szerda 13:00-15:00 Személyes ügyfélszolgálat: Előzetes időpontfoglalás szükséges. |
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály Cím: 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levelezési cím: 9021 Győr, Árpád u. 28-32., 9002 Győr, Pf.: 471 Telefonszám: 06-96/896-131 Telefax: 06-96/795-605 E-mail cím: zoldhatosag@gyor.gov.hu Honlap: www.edktvf.zoldhatosag.hu Zöld Pont Iroda (ügyfélszolgálat) kornyezetvedelem@gyor.gov.hu termeszetvedelem@gyor.gov.hu Személyes ügyfélszolgálat: hétfő-csütörtök 9:00-15:00 péntek 9:00-12:00 |
Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Cím: 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levelezési cím: 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Telefonszám: 06-96/500-000 E-mail cím: titkarsag@eduvizig.hu Honlap: www.eduvizig.hu Ügyeleti telefonszám: 06-30/959-4388 |
Győr- Moson- Sopron Megyei Kormányhivatal Cím: 9021 Győr, Árpád út 32. Levelezési cím: 9021 Győr, Árpád út 32. Telefonszám: 06-96/795-720 Telefax: 06-96/795-605 E-mail cím: hivatal@gyor.gov.hu Személyes ügyfélszolgálat: hétfő-csütörtök 9:00-15:00 péntek 9:00-12:00 |
Győr- Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 9021 Győr, Munkácsy M. u. 4. Levelezési cím: 9021 Győr, Munkácsy M. u. 4. Telefonszám: 06-96/529-530 E-mail cím: gyor.titkarsag@katved.gov.hu Honlap: www.gyor.katasztrofavedelem.hu |
Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala Cím: 9200 Mosonmagyaróvár, Deák tér 1. Levelezési cím: 9200 Mosonmagyaróvár, Deák tér 1. Telefonszám: 06-96/795-861 Telefax: 06-96/795-145 E-mail cím: elelmiszerlanc.mosonmagyarovar@gyor.gov.hu Személyes ügyfélszolgálat: hétfő-csütörtök 9:00-15:00 péntek 9:00-12:00 |
Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Cím: 1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 127. Levelezési cím: 1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 127. Telefonszám: 06-1/880-7642 E-mail cím: ofe@kozugyes.hu Honlap: www.ofe.kozugyes.hu Személyes ügyfélszolgálat: Előzetes időpontfoglalás szükséges. |
Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége Cím: 1191 Budapest, Üllői út 178. Levelezési cím: 1191 Budapest, Üllői út 178. Telefonszám: 06-30/400-4477, 06-30/515-3210 E-mail cím: feosz@feosz.hu Honlap: www.feosz.hu |