Sajtófigyelő
Víz világnapja 2017
AZ ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapjának, amelyről minden évben megemlékezünk. E jeles nap minden alkalommal más és más nézőpontból hívja fel figyelmünket a víz alapvető szerepére. Az idei a víz tisztításához, valamint a szennyvizek kezeléséhez kapcsolódott.
Magyar Hidrogeológiai Társaság - Aqua Kft Invitation Film
Tisztelt Látogató!
A Magyar Hidrológiai Társaság XXXV. vándorgyűlése 2017. július 5-6-7-én Mosonmagyaróváron kerül megrendezésre. Ezzel a videóval hívjuk és várjuk a Hidrológiai Társaság tagjait, és minden vizes, szennyvizes szakembert aki a téma iránt érdeklődik.
A XXXV. vándorgyűlés egyben a társaság centenáriumi évének záró rendezvénye is lesz.
Az alábbi videó a Hidrológiai Társaság XXXIV. vándorgyűlésén került levetítésre, a vándorgyűlésen részt vevők meghívására.
A filmben elhangzó meghívásokon túl a videó bemutatja szűkebb környezetünket, a szigetközt, illetve a meghívó szervezeteket is , Mosonmagyaróvár várost, a Széchenyi István Egyetemet és annak mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karát, és természetesen az AQUA Kft-t., mint a rendezvény főszervezőjét.
Videónkhoz jó barangolást kívánunk.
Aqua KFT. Invitation Film from Trendifoto on Vimeo.
Víz világnapja - Ismét rajzpályázatot hirdet az AQUA
"Vízek és mesterségek" címmel ismét rajz- és fotópályázatot hirdet az AQUA Szolgáltató Kft. a Víz Világnapja alkalmából.
Fontos a vízmérőaknák téliesítése
InfoMóvár.hu / Hírek - 2015. 11. 05.
Az AQUA Szolgáltató Kft. tájékoztatja kedves fogyasztóit, hogy idén is figyeljenek oda a vízmérőaknák téliesítésére, mivel minden évben nagyon sok az elfagyás, ami rengeteg plusz költséggel és kellemetlenséggel jár.
Az év elején változik a számlázási ütemezés
Az AQUA Szolgáltató Kft. számlázási ütemezése 2016. január, február hónapokra vonatkozóan megváltozik.
A 2015. december havi számlát, a 2016. január- és február havi számlákat egy borítékban küldjük meg az Ön részére. A számlák fizetési határideje a megszokott, 1 hónapban 1 számlát kell majd befizetnie.
Cserélik a vízmérőket - Téliesíteni kell a vízmérő aknákat
Az év végéig nagy lendülettel folytatja a lejárt hitelesítésű vízmérők cseréjét az AQUA Szolgáltató Kft.
A szolgáltató cég munkatársai felhívják a figyelmet a vízmérők téliesítésére, mert az elfagyott vízmérők akár több százezer forintos kárt is okozhatnak a fogyasztóknak. Néhány perc ráfordításával, és otthoni környezetünkben megtalálható szigetelő anyagok segítségével azonban könnyedén megelőzhetjük a fagykárokat.
Pénzügyileg stabil az AQUA
Kisalföld napilap – 2015. 09. 24.
Az Aqua Ktt. pénzügyileg stabil – állítja Csapó Imre ügyvezető. A Panta Aqua Zrt. körül kialakult helyzet a víziközmű-szolgáltató céget egyáltalán nem érinti. A társaság számos korszerűsítést hajtott végre az elmúlt hónapokban.
Fejleszt az Aqua
Elsősorban a már meglévő vízvezetékek korszerűsítését tervezi az Aqua Kft. Mosonmagyaróváron. A vállalat vezetése elmondta, a nagy nyári melegben megugrott a vízfogyasztás a város környékén, de sikerült fennakadás nélkül kielégíteni az igényeket.
Bemutatkozik az AQUA Szolgáltató Kft. új vezetője
Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2015. május 15-én Leitner László távozik az AQUA Szolgáltató Kft. éléről és a Panta Aqua Vízpalackozó Zrt. vezetőjeként folytatja szakmai pályafutását.
Csapó Imrével beszélgettem, aki Leitner Lászlót váltja az AQUA Kft. ügyvezető igazgatói posztján.
Új ügyvezető, régi célok
Május 18-tól a több mint 25 éve nálunk tevékenykedő Csapó Imre veszi át az AQUA Szolgáltató Kft. vezetését.
Erről beszél az alábbi videóban a leköszönő és az új ügyvezetőnk is! (videó)
Megújult a mosonmagyaróvári szennyvíztelep
(Mosonmagyaróvári Városi TV)
Az Európai Uniós és a hazai költségvetés által támogatott KEOP-1.2.0/2F/09-2010-0073 jelű, „A mosonmagyaróvári szennyvíztisztító telep intenzifikálása a jogszabályi követelményeknek megfelelően” projektben nemcsak a telep felújítását, intenzifikálását, hanem a környezettudatos nevelést is célul tűzte ki a Mosonmagyaróvári Szennyvíztisztítási Önkormányzati Társulás. Ezért a telep teljes felújítása révén, mely által megújult és korszerűbb lett a szennyvíz tisztító vonal, valamint létesült egy korszerű szennyvíziszap kezelő vonal is, kiépítésre került egy látogató központ is, ahol az érdeklődő látogatók megismerkedhetnek a szennyvíztisztítási technológia alapvető elemeivel, megismerhetik, hogyan lesz a bejövő szennyvízből mezőgazdaságilag hasznosítható szennyvíziszap és a Mosoni Dunába befolyó élővíz tisztaságú tisztított víz.
Kiválósággal Mosonmagyaróvárért
Mosonmagyaróvár Városi TV - 2014. február 19.
Három célt tűztek ki maguk elé 2013-ban azok a vállalatok, amelyek csatlakoztak a Kiválósággal Mosonmagyaróvárért projekthez. Két, a cég érdekeit képviselő témát, illetve egy társadalmi jellegű feladatot kellett végrehajtaniuk. A ma délelőtti tanácskozáson beszámoltak a vezetők az elmúlt év sikereiről. A díjakat a a március 13-ai testületi ülésen vehetik át a résztvevők.
MVTV - Ivóvíz-vezeték felújítása a Fő utcán
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a helyi önkormányzat összefogásában megkezdődtek a Fő utca felújítási munkálatai. Az AQUA Szolgáltató Kft. körülbelül 400 méteres szakaszon felújítja az ivóvíz-vezetéket a projekthez csatlakozva. Csapó Imre főmérnök számolt be a munkálatokról.